2018-06-13
Nő vagyok, egy férfi oldalán
Ahogyan a lélek acélosodik, és rakódnak egymásra emlékeink rétegről rétegre, úgy fejlődik a személyiség, úgy borul virágba a női tudatosság, és vésődnek a szívbe és elmébe a férfiasság tanulható elemei. A mai világ szerepkáoszában mégis nehéz nőnek maradni, megélni és élvezni a nőiességet, és szomorú tény, de sok nő azt sem tudja, milyen igazi, izgalmas, vibráló, titokzatos, lélek szépségéből fakadó gyönyörű, kívánt nőnek lenni.
2018-06-13
Egy nő csak akkor ragyog, ha egy férfi ragyogtatja?
„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” (Karinthy Frigyes)
2018-06-13
Az igazi férfi nem pasi, nem hím, és nem rosszfiú – a férfi címet ki kell érdemelni
„Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is.” (Ruth könyve)
2018-06-13
„Talán” férfiak és „hátha” nők – Miért olyan nehéz igazán elköteleződni?
„A szoros kapcsolatoknak része, mondhatnám feltétele az elköteleződés. Itt megint csak korunk egyik nagy nehézségével kerülünk szembe, hiszen sokan úgy próbálnak szoros és meghitt emberi kapcsolatokban élni, hogy közben nem köteleződtek el. Elköteleződés nélkül meghitt élményeink lehetnek, az intimitás szépségeit is átélhetjük, de bensőséges kapcsolatra ne is számítsunk.” (Pál Ferenc)
2018-06-13
Nekem férj kell
Nekem férj kell. Olyan, aki felfedez magának akkor is, ha éppen nem ragyogok ki a tömegből. Aki meghódít, bókol, udvarol, és tudja még, milyen egy igazi, ódivatú randevú. Olyan, aki az utóbb említett kifejezésekhez nem használ értelmező szótárt, vagy nem tekinti azokat múlt század eleji, idejét múlt, fölösleges időhúzó tevékenységnek, átugorható fázisnak. Engem pedig mindezért nem tart őskövületnek, vagy lovagkorból visszamaradt, lóháton illedelmesen keresztben ülő, hibbant időutazónak.
2018-06-13
„Tanulj meg kommunikálni, drágám!”
Kitakarítjuk a házat, olajat cserélünk a kocsiban, lemossuk az ablaktáblákat, fogorvoshoz járunk. Amit meg lehet javítani, azt megjavítjuk. Miért olyan nehéz akkor a párkapcsolatot karbantartani? Pedig a kölcsönös, kapcsolatunkért vállalt munka érzelmi biztonságot, elégedettséget, és elkötelezettséget hoz. Ott ülünk a csúfosan megrogyott kommunikációs híd két ellentétes végén aztán egy idő után elfáradunk, elmegy a kedvünk, már nem harcolunk, és nem akarunk megjavítani semmit. Ideális volna soha nem elérni ezt az állapotot. Mégis a passzív emberpár szépen, lassan, módszeresen belesüpped a szürke közönybe, az érdektelen szerelmi semmittevésbe, kiengedik a kezükből az irányítást, és elkezdődik az „egymás mellett elvagyunk állapot” rezignáltsága.
2018-06-13
Nekem ez a Férfierő!
Nem szeretjük összefüggésben látni a személyiséget. Helyette inkább ítélkezünk. Ez pedig meggátolja, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek valóban vagyunk az elvárások, szerepek és megfelelések nélkül. Például szeretjük, ha a férfi szenvedélyes és ahogyan buja álmainkban úgy éber óráinkban is tépje le rólunk a ruhát, ezzel jelezvén, hogy irgalmatlan nagy erővel vágyik ránk. No de akkor már ítélkezünk, mikor ugyan ilyen irgalmatlan nagy erővel dühíti föl az, ha nem tudja azt a teljesítményt nyújtani a munkájában, amit ő szeretne, vagy ugyanekkora szenvedéllyel anyázza végig kedvenc focicsapatának döntő meccsét. Pedig jó és rossz együtt jár. Szenvedélyét nem tudja kikapcsolni. És én nem is szeretném.
2018-06-13
Lábalj ki az életközépi válságból!
Mindannyian esendők vagyunk, tökéletlenek és halandók. Óriási törést jelent, amikor rájövünk, hogy halhatatlanságunkról és különlegességünkről szőtt kamaszkori álmaink csak illúziók, hogy mind egy irányba tartunk, s hogy egyikünk sem válthat retúrjegyet. Nem leszünk már űrhajósok, hősök, híres rockzenészek, nem mi fogjuk megírni a világ legjobb regényét, és nem mondogatjuk többé, mi aztán nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a szüleink. Felhagyunk a hősies, rebellis gondolkodással, olyan kifejezéseket kezdünk használni, hogy „bezzeg az én időmben” vagy „amíg az én kenyeremet eszed”, esetleg „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel” és más szülői kliséket, melyektől mi magunk is sikító frászt kaptunk annak idején.