Ha kiölöd belőle a játék örömét, az élete már nem kaland, hanem megoldandó feladat lesz

A felnőttek, szülők, pedagógusok meg tudják, meg tudnák ezt őrizni a gyermekekben, de vannak, akik inkább elveszik a játék örömét, kiölik a gyermekekből. Bizonyára ezeket a felnőtteket is korlátozták kiskorukban – „elég a játékból”, „ne nevess olyan hangosan”, „fejezd már be…”, „ez butaság…” –, és emiatt váltak ilyenné; belőlük is kihalt, belőlük is kiölték , egyszer csak nem találták, és ami a legszomorúbb, nem is keresték.

Emlékszem, amikor falun hétkövest játszottam a szomszéd cigánygyerekekkel. Hét követ kellett egymásra tenni, és azt egy másik kaviccsal eltalálni úgy, hogy azzal mindig egy-egy darabot dobjunk le a rakásról, nyilvánvalóan fentről lefelé haladva. Pontszámok is voltak, ha helyesen idéztem fel a játék emlékét. Például két kő eltalálása után nem kaptunk jutalmul egyet sem, mert a szabály szerint egyenként kellett a köveket ledobni a kavicsunkkal. Miután meguntuk a kis tornyunkat, kitaláltunk más alakzatokat több kővel, és aztán egy teljesen másik játékot, miközben hol egyik cigánygyerekkel játszottam, hol a másikkal, hol együtt, hol külön-külön, vagy új fiúkkal, lányokkal, akik a mezőre jöttek. Természetes ismerkedés, öröm, barátkozás, jókedv, kacagás, verekedés – ha valaki csalt –, aztán gyors kibékülés. Most, hogy erről írok, előjön az az emlékem, hogy maga a játék ezen természetes, egészséges jelenségét „útközben” valamikor elveszítettem, elfeledtem, enélkül éltem tovább nagyon sokáig, enélkül fejlődött tovább a személyiségem.

Egy apa, anya, de más nevelők, illetve tanítók és tanárok sokat tehetnek azért, hogy ez az öröm, az élet játékos megközelítése, felfedezése, kalandként való megélése megmaradjon a gyermekekben. Azért írtam, hogy megmaradjon, és nem azt, hogy kialakítsák bennük, mert ez a kisfiúkban, kislányokban természetes módon van meg. Létezik. A felnőttek, szülők, pedagógusok meg tudják, meg tudnák ezt őrizni a gyermekekben, de – és ez a leggyakoribb talán, bár nem szeretek általánosítani, de majd a kedves hozzászólók kijavítanak, vagy egyetértenek velem, vagy cáfolják – a legtöbben inkább elveszik a játék örömét, kiölik a gyermekekből. Bizonyára ezeket a felnőtteket is korlátozták kiskorukban – „elég a játékból”, „ne nevess olyan hangosan”, „fejezd már be…”, „ez butaság…” –, és emiatt váltak ilyenné; belőlük is kihalt, belőlük is kiölték , egyszer csak nem találták, és ami a legszomorúbb, nem is keresték. Amiképpen én sem sokáig. Önismereti szándék, sok-sok olvasás hozta elő belőlem, hogy többek között ezt is megkeressem magamban. Elő lehet csalni. Mi mással, hát játékkal, és most nem a pótszerekre gondolok, amelyekkel tulajdonképpen azt szeretnénk, hogy a gyerek ellegyen végre magában az új babájával, kisautójával stb., hanem az igazi, tiszta játékkal. A spontán vagy az alapötletből „folyóvá, folyammá duzzasztott, szabad áramlású játékkal, játékötlettel. Ez képzeleterőt ad, az élet játékos oldalát, amivel egy gyerek félig könnyen, félig komolyan tanul bele a felnőttségbe. Elképzelnek helyzeteket, versenyeznek, és ez nem életre-halálra való megmérettetéssé válik felnőttkorukban, hanem barátságon alapuló, békés versengéssé, ami nagyban különbözik a mai könyöklős, durva játékszabályokat követő fajtától.

Az a szülő, aki megőrizte a játék örömét, vagy idővel felnyitja a szemét, milyen kincs van benne, amit ismét előcsalogathat, amivel ismét élhet, nos akkor ő ISMÉT ÉLHET. Közös nyelvet fog beszélni gyermekével, olyan kapcsolatot teremt, ami természetes és aminek révén játékosan nevelhet. Újra felcsendülhet a szívből jövő kacaj, és kit érdekel, hogy hangos, ha azt jó helyen, jókor, spontán jön… nyilván nem egy templomban a pap bácsi szavába vágva. Játékra fel felnőtt (szülő)társaim, csalogassuk elő magunkból ezt a lényt, és lássuk kicsit másképpen a világot, és őrizzük meg a gyermekünkben is ezt az attitűdöt. Mi ez, ha nem a felnőttséghez vezető út, a felelősségvállalás derűs, játékos megtanulása, önmaguk megismerése, a fiúk férfivalójukban, férfierejükben való elmélyülése, apai, atyai jelentőségükben való fokozatos megszilárdulása, a lányok női oldalának, finomságának, anyai gondoskodásának, fizikai és szellemi, lelki erejének felfedezése, illetve a két nem különböző, vagy éppen nagyon is hasonló, ugyanakkor más-más jellegű találékonyságának, ügyességének, egészséges alkalmazkodásának, együttműködésének, kiteljesedésének elsajátítása. Kreatív teremtő játékosságra fel!

L. N.


Várunk Bedő Imre Férfiak Klubja alapító, bestselleríró őszi előadásaira. Kattints a képre a részletekért. Erős közösség. Új felismerések. Egy értékrend.

People photo created by freepik – www.freepik.com

House photo created by freepik – www.freepik.com

https://www.freepik.com/free-photo/father-son-playing-with-race-car_8684224.htm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük